Matematika, digitális technológia és mesterséges intelligencia

2024.02.09

Évek óta tanítok matematikát egy általános iskolában, a digitális technológia van a segítségemre, mert annyifelé differenciálni, mint nélküle, nem lehet. A mai kor gyerekeinek, akárcsak saját magunknak, a legjobb az azonnali visszajelzés, így könnyebben megjegyezzük, mi is volt a hibánk. S hibázunk, ez a tanulási folyamatunk része. 

A pedagógus is ember, év végén visszamenőleg nem fog emlékezni, hogy a sok diákból melyik rontott októberben, illetve a memória is furcsán működik, hol még emlékszünk dolgokra, hol pedig már elfelejtjük, igazán pedig csak a jól begyakorolt témákra emlékezünk. 

De a számítógép segítségével, a digitális feladatok megoldásával, ahol rögzítjük az adatokat, azok visszakereshetők, s egyénre szabottan tudunk feladatokat adni a diákoknak. Akár év végi ismétlésként is. Informatika tanárként, digitális módszertanban jártasként sok applikációt, weboldalt ismerek, az utóbbi időben, ami bevált nálam és rendszeresen használom az a Quizizz. 

A feladatsorok összeállítása, mentése után a tanórához több lehetőségünk van. Matematika órán először a Mastery Peak-et szoktam használni, ahol egy hegyre kell felmászni a diákoknak. Az elején beméri a teljesítményt, és addig adja vissza a hibázott válaszokhoz tartozott kérdéseket, míg el nem sajátítja a tanuló a megoldásokat. Aztán megkapják klasszikban (Classic), amikor egyéni teljesítményt mér, de szoktuk csapatban (Team) is játszani, ahol a közös teljesítmény sikeréért játszik mindenki. 
Szeretem úgy beállítani, hogy lássák a helyes válaszokat. Csak a dolgozatnál nem, ott nem mutatom meg a helyes válaszokat. 

A feladatok összeállítása is könnyű. Írhatok saját példát, felhasználhatom a mások által összeállított feladatokat, és most már az AI-t, vagy magyarul az MI-t, a mesterséges intelligenciát is hozzá kapcsolták. Van egy feladatsorom, pl. 15 feladattal, és kérhetek a mesterséges intelligenciával még három ilyen jellegű feladatot. Még csak válogatnom sem kell, csak ellenőrizni a javaslatokat. Módosítás és mentés után jól működik... Házi feladat is adható, pl. ingyenesen használva két hétre kiadhatom a feladatsor linkjét a gyerekeknek. 
Egy témakörből szoktam adni feladatokat, házinak pl. 50 kérdést, és ebből 20 kérdésből iratok dolgozatot, de a válaszok esetén mindig felhívom a figyelmet, hogy megváltoztatom a számokat a feladatoknál, nem ugyanazok a helyes válaszok. 

A feladatsoroknál a feladatok sorrendjét, illetve a válaszok helyét is keveri a Quizizz, én legalább is így szeretem használni a diákokkal, mert így nevel önállóságra, és matematikai szövegértésre. 

Az MI egyre inkább megjelenik az életünkben, egyre több alkalmazásban használják a gyerekek, tanítványok is. Ideje, hogy mi pedagógusok is ismerkedjünk vele. 

Itt tudunk, akár weboldalból is generáltatni feladatsort. Ez mondjuk főleg szöveges tartalomra vonatkozik. De ha már van feladatsorunk, akkor plusz három feladatot tudunk még generáltatni hozzá. Kép nélküli feladatot generál, de kiegészíthető képekkel. 
Ha előfizetsz akár több leckét is készíthetsz. Nekem csak egy van (ingyenes módban használom), íme... Próbáljátok ki.... szerintem elég hasznos. Tanít, magyaráz, visszakérdez, visszajelez...  Mondjuk ezt még az AI előtt készítettem... de ötleteket ad, milyen anyagokat készíthetünk a diákoknak...

© 2020 andreabedo  | Minden jog fenntartva
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen!